Elfogyott a pénz: leállítja a százmilliárdos pályázatot Lázár tárcája
2016. november 23. 08:27
Felfüggesztette az irányító hatóságként működő Miniszterelnökség az élelmiszeripari fejlesztésekre kiírt 141 milliárdos pályázatot a források kimerülése miatt az 1300 milliárdos Vidékfejlesztési Programban. Fel kellett függeszteni a nem mezőgazdasági tevékenységek elindításáról szóló kiírást is. A tárcának korábban több beruházási pályázatot is le kellett állítania a fokozott érdeklődés miatt.
Kapcsolódó cikkek
Agrártámogatások 2020 után is
2017. július 20. 08:30
Kiemelkedő jelentőségű találkozót tartottak július 18-án Brüsszelben a Visegrádi Csoport és a Balti országok mezőgazdaságért felelős miniszterei. Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter kiemelte, hogy Magyarország célja, hogy a 2020 utáni KAP a mezőgazdasági termelőket szolgálja, és az agrárpénzeket továbbra is az agrártermelők kapják – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.
Több mint 3 milliárd forint vidékfejlesztési támogatásról döntött a Miniszterelnökség
2017. augusztus 15. 13:09
A Vidékfejlesztési Program újabb 3,2 milliárd forintnyi forrásának odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség. Ez alkalommal kistelepülések egyedi szennyvízkezelése valósulhat meg uniós forrásból.

