Eltörlik a földadót
2023. augusztus 28. 11:58
A kormány törvénymódosításának köszönhetően a települések önkormányzatai a jövőben nem vethetnek ki adót a termőföldre, az idénre beszedett földadót pedig október 1-ig vissza kell téríteni – derül ki abból a videóból, amelyet Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója tett fel Facebook-oldalára vasárnap reggel.
A miniszterelnöki főtanácsadó elmondta, hogy a törvénymódosítást a földadó eltörlésére az Agrárminisztérium a gazdaszervezetekkel közösen dolgozta ki és nyújtotta be.
Felidézte, hogy Márki-Zay Péter, „a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje” Hódmezővásárhelyen bevezette a földadót. Ha a baloldal lenne hatalmon, országossá tenné ezt az adónemet, ami komoly élelmiszerár-növekedést hozna – húzta alá, hozzátéve: ezt nem hagyhatták.
Azzal folytatta, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) aláírást kezdeményezett a földadó betiltásáért. Az akciót sikeresnek nevezte: rövid idő alatt több mint 120 ezren írták alá a petíciót.
Magyarország kormánya megvédi a magyar gazdákat – fogalmazott.
Szél István, a Magosz Csongrád-Csanád vármegyei elnöke a videóüzenetben hangsúlyozta: a kormánydöntésnek köszönhetően az önkormányzatok az idénre befizetett földadót október 1-ig vissza kell térítsék, új adót pedig nem vethetnek ki.
Megjegyezte, hogy a magyar gazdák a háború, a szankciós energiaválság és az aszály mellett is helytállnak, a lakosságot folyamatosan jó minőségű és biztonságos élelmiszerrel látják el. Ezt a munkát támogatni és nem akadályozni kell – fűzte hozzá.
Többmillió földtulajdonos és többszázezer gazda nevében a földadó megszüntetését jó döntésnek nevezte, és megköszönte a kormánynak, illetve a gazdaszervezetnek az érdekeik képviseletét.
forrás: agrotrend.hu
Kapcsolódó cikkek
A biológiai sokféleség nemzetközi napja
2023. május 22. 14:45
Az Agrárminisztérium számára kiemelten fontos a biológiai sokféleség megőrzése, éppen ezért tavaly a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központtal közösen elindította az "Év tájfajtája és haszonállata" szemléletformáló kezdeményezést, ezzel is ráirányítva a figyelmet az egyedi és változatos genetikai értékeink megőrzésének fontosságára - hívta fel a figyelmet a biológiai sokféleség nemzetközi napja alkalmából kiadott közleményében az Agrárminisztérium.
Újabb terheket kapnak a nyakukba a gazdák?
2023. július 14. 12:08
Az EP elfogadta a természet helyreállításáról szóló jogszabályról kialakított álláspontját, 30 százalékkal csökkenhet az EU élelmiszer-termelése, drasztikus élelmiszerár-emelkedés jöhet.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a természet helyreállításáról szóló jogszabályról kialakított tárgyalási álláspontját, amelyben az EP-képviselők leszögezték: az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése elleni küzdelemhez elengedhetetlen az ökoszisztémák helyreállítása – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

