Feltérképezendő Afrika a magyar agrárium számára

2018. augusztus 29. 08:34
Növelni kell Magyarország mezőgazdaságának versenyképességét.

A versenyképes és innovatív magyar mezőgazdaságért dolgozunk mindannyian - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyarország nagyköveteinek megtartott őszi misszióvezetői értekezleten.


Nagy István szerint növelnünk kell a mezőgazdaság versenyképességét - fotó: AM

Az agrárminiszter emlékeztetett arra, hogy az élelmiszeripar 300 milliárd forintos uniós forráshoz jut.

- Az a célunk, hogy a mezőgazdaság 20 millió embert láthasson el élelmiszerrel

- emelte ki a miniszter.

Az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb kérdésének a hatékony, modern, vízgazdálkodásra és innovációra épülő mezőgazdaság mielőbbi megteremtését nevezte.

A miniszter hozzátette, hogy az új célok az Agrárminisztérium új szervezeti felépítésében is megjelennek,

valamint a következő évek forrás elosztásában is láthatóak lesznek.

- Agráriumunk számára újra feltérképezendő terület Afrika, a magyar szaktudás, innováció mellett lehetőséget látunk vetőmagjaink, élelmiszerbiztonsági megoldásaink, technológiánk térnyerésére a dinamikusan bővülő afrikai gazdaságokban és hagyományos észak-afrikai partnereinkkel is - fogalmazott a miniszter.

Példaként említette, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériummal megkezdődött a munka egy kenyai mintafarm-projekt megvalósítására, valamint folytatódik az együttműködés a sikeres ugandai projekt agrárszaktanácsadók képzése terén.

A külgazdaság szempontjából a mezőgazdaság és élelmiszeripar is óriási jelentőséggel bír.

Az agrárexport 2017-ben rekordértéket ért el, 8 896 millió euró volt.

agrotrend.hu / AM

Kapcsolódó cikkek

Húsvétkor egy ember átlagosan 20-24 tojást fogyaszt el

2017. április 12. 07:46
A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 200-230 millió darab, ami az éves fogyasztás 8-10 százaléka - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) kedden az MTI érdeklődésére.

Trükköznek a bérekkel a munkaadók

2018. február 13. 11:39
Trükköznek a bérekkel a munkaadók, a cégek a dolgozók átminősítésével és a munkaórák csökkentésével próbálják kikerülni a kötelezően megemelt javadalmak kifizetését – írja a Népszava.