Fidesz: A cafeteria nem szűnik meg és az összege sem változik

2018. július 26. 08:25
A nagyobbik kormánypárt nem enged a lobbicsoportoknak

Nem szűnik meg a cafeteria és az összege sem változik, azt a SZÉP-kártyán továbbra is megkapják a munkavállalók - közölte a Fidesz-frakció szerdán.

A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja ezzel arra reagált, hogy Arató Gergely DK-s frakcióvezető-helyettes bejelentette, aláírásgyűjtést indítanak a cafeteria megadóztatására hozott új szabályok megszüntetéséért. 

A Fidesz-frakció úgy fogalmazott, azok a Gyurcsányék beszélnek, akik elvettek egyhavi fizetést és egyhavi nyugdíjat az emberektől, valamint megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták és agyonadóztatták a munkavállalókat.

A Fidesz célja, hogy a magyar munkavállalók a munkájukért tisztességes bért kapjanak, és inkább a bérük emelkedjen, ne pedig utalványokban kapják fizetésük egy részét - hangsúlyozták.

Közölték: egyes érdekcsoportok olyan biztosítási és magánegészségügyi szolgáltatásokat próbálnak a cafeteria körében tartani, amelyeknek nincs ott a helyük; ennek a lobbinak nem engednek.

Hozzátették, a béremelések további ösztönzéseként tovább csökkentik a munkát terhelő adókat és folytatják a közszféra béremelési programjait is.

magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Na, erre jók igazán a böjti szelek

2016. március 22. 07:48
Talajszárító hatásuk miatt kedvezők a böjti szelek a szántóföldi növénytermesztésben, mivel érzékelhetően csökken a belvízzel borított terület nagysága. A korábbi sok csapadék miatt eddig csak a nagyon korai vetések csúsztak.

Figyeljünk a csomagolt élelmiszerek sértetlenségére

2018. május 14. 09:11
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ügyfélszolgálatára érkezett bejelentés szerint több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása céljából szennyezés történhetett.