Fókuszban az ökológiai gazdálkodás – minden a technológiától a termékekig
2024. szeptember 09. 16:19
Pár nap és kezdődik az ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia.
Immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre – szeptember 12-13-án – a kifejezetten az ökológiai gazdálkodásnak szentelt ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia, amely hazánk legnagyobb ilyen rendezvénye – írja közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Hozzáteszik, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Debreceni Egyetem, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület és stratégiai partnereik együttműködésében kerül megszervezésre a rendezvény, Hajdúnánáson. Célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban valamennyi érintett szereplő – termelők, feldolgozók, kereskedők, szolgáltatók, tudományos szakemberek, szaktanácsadók – számára megjelenési, találkozási alkalmat kínáljon.
Az esemény idén is két fő elemből áll. Az egyik a szakmai konferencia, ahol elismert hazai és nemzetközi előadók közreműködésével vitatják meg az ágazat legaktuálisabb kérdéseit. A szervezők idén kiemelt hangsúlyt szentelnek a rövid ellátási lánc megvalósíthatóságára, a hatékony, intenzív, versenyképes termelésre, valamint az új öko támogatási időszakra. Ökológiai termelők jóvoltából az eseményen lehetőség nyílik különböző öko termékek (többek között méz, lekvár, szörp) kóstolására, vásárlására is – írja a NAK.

A másik pedig a kiállítás, ahol meghatározó és magas szakmai színvonalat képviselő termelők, szolgáltatók, innovátorok és szakemberek mutatkoznak be. A szakmai program keretein belül továbbá talajszelvény, dróntechnológiai és növényvédelmi bemutatót is megtekinthetnek a látogatók.
Ezen felül az eseményen nagy hangsúlyt fektetnek a pályaorientációra, mely témában számos szakmai programmal készülnek a szervezők kifejezetten a pályaválasztás előtt álló diákok számára – áll a sajtóközleményben.
További információ: www.okoexpo.info
Program: www.okoexpo.info/program
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Optimális abroncsnyomás: egy új alkalmazás mindent megmond erről
2023. szeptember 04. 13:08
Megjelent egy olyan telefonos alkalmazás, amelyben több gumiabroncsgyártó egyesítette erőit. Elmondjuk, milyen előnyökkel jár az app használata a mezőgazdasági gépek esetében.
Az újonnan létrehozott applikáció egy helyen, digitálisan hozza a gumiabroncsnyomás-táblázatot. Ahelyett, hogy minden egyes abroncsmárka saját alkalmazást programozna, kifejlesztették a több márkára kiterjedő Agro Tyre Pressure telefonos alkalmazást.
Brüsszelnek a gazdálkodókat kell az agrárpolitika középpontjába állítania
2024. május 17. 14:00
Újra a gazdálkodókat kell az uniós agrárpolitika középpontjába állítani, ez a magyar EU elnökség egyik prioritása – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Janusz Wojciechowskival az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosával egyeztetett, csütörtökön, Budapesten.

