Földrengés rázta meg Magyarországot

2023. október 10. 15:34
A legtöbb bejelentés eddig Miskolcról érkezett.
 
Zemplén szerte földmozgást éreztek a helyiek, elárasztották az ezzel kapcsolatos posztok a közösségi oldalakat. Sárospatakról, Sátoraljaújhelyből és a Bodrogközből is többen jelezték, hogy megmozdult a szekrény, a csillár és volt aki alatt az ágy, vagy a forgószék is imbolygott. Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy az Android Earthquake Alerts System adatai alapján a szlovákiai Homonnától 19 kilométerre 4,5-es erősségű földrengés történt, melyet Sátoraljaújhelyen is lehetett érezni. Mint írta, tudomása szerint az ijedtségen kívül más nem történt.
Földrengés rázta meg Magyarországot
A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint október 9-én, helyi idő szerint 20:23 perckor 5,0-s magnitúdójú földrengés keletkezett Szlovákiában, Kassától mintegy hatvan kilométerre. A földmozgást több magyarországi településen is érezték, de károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
 
forrás: agrotrend.hu / boon.hu

Kapcsolódó cikkek

Románia: a hétvégén is tüntettek a gazdák és a fuvarozók

2024. január 15. 13:04
Nem jutottak megállapodásra, ezért a tiltakozás a héten is folytatódik.
 
A hétvégén is folytatódtak Romániában és az ország egyre több térségére kiterjedtek a gazdák és fuvarozók tüntetései, miután a szállításügyi, mezőgazdasági és pénzügyminisztériumban folytatott tárgyalások átfogó megállapodás nélkül zárultak – írja az MTI.

Az elsők között szedhetők

2023. április 11. 15:28
Bár a teleink már nem a régiek, alig lehet havat látni, sok növény vegetációban telel át. Télen is láthatunk virágzó százszorszépet, gyermekláncfüvet, a tavaszt mégis mindenki várja. Egyes növények már igen korán megjelennek és gyűjthetők. A tavaszi gyomok közt is számos hasznos tulajdonságú növényt találunk.