Ha kevesebb a méh, több a beteg ember

2023. január 30. 13:06
Félmillió idő előtti halálozáshoz vezet, hogy a beporzók száma csökken – állapította meg egy tanulmány.
 
Az összefüggés egyszerű: ha kevesebb a beporzó, kevesebb gyümölcs és zöldség terem, az emberek pedig kevésbé lesznek egészségesek – írja a The Guardian cikke. A termények háromnegyedének beporzásra van szüksége, de számos rovar populációja csökken, ami a terménymennyiségek csökkenésével jár. A gyümölcs- és zöldségfélék, illetve magvak esetében ez 3-5 százalékos csökkenést jelent, az pedig, hogy kevesebbet tudunk fogyasztani ezekből az élelmiszerekből, azzal jár, hogy a halálesetek egy százaléka a beporzók elvesztésének következménye.
Ha kevesebb a méh, több a beteg ember
A szívbetegségek, a diabétesz, a sztrók és egyes rákfajták előfordulása is csökkenthető egészségesebb táplálkozással. Ez az első olyan tanulmány, amely számszerűsíti, mit veszíthetünk a beporzók egyedszámának csökkenésével. A kutatók mezőgazdálkodásból származó adatokra, a terméshozam csökkenésére és a táplálkozással kapcsolatos tényekre, valamint számítógépes modellekre alapozva állapították meg a következményeket.
 
"Ez a kutatás megállapítja, hogy a beporzók elvesztése már most olyan mértékű hatást gyakorol az egészségre, mint például a prosztatarák vagy a kábítószer-használat" – mondta Samuel Myers, a Harvard kutatója, a tanulmány vezetője. Szerencsére van megoldás: a rovarirtó szerek használatának visszaszorítása révén nő a beporzók száma, akárcsak attól, ha helyreállítják természetes élőhelyeiket. A kutatók szerint a beporzóhiány miatt jelenleg a világ teljes gyümölcstermelésének 4,7 százalékát, a zöldségtermelés 3,2 százalékát és a magvak termelésének 4,7 százalékát veszítjük el.
 
A kutatók szerint a legkomolyabb hatást a közepes jövedelmű országokban, például Kínában, Indiában, Oroszországban és Indonéziában lehet tapasztalni, ahol a szívbetegségek, a sztrók és a rákos megbetegedések a rossz táplálkozás, a dohányzás és az alacsony testmozgás miatt már eleve gyakoriak voltak. A gazdag országokban még akkor is több ember engedheti meg magának az egészséges táplálkozást, ha az alacsonyabb termelés miatt az élelmiszerek ára emelkedik, bár ezekben az országokban a szegényebbek még így is kárt szenvednek.
 
A kutatók szerint becslésük konzervatív, mert a kiesett mikrotápanyagokat vagy a gazdálkodók kiesett jövedelmét nem vették figyelembe. David Goulson, a Sussexi Egyetem professzora szerint tovább rontja a helyzetet, hogy bizonyos kártevőket elpusztító rovarok egyedszáma is csökken, így azok nagyobb kárt tudnak okoznia a termésben. Az emberek rossz egészsége az egészségügyi ellátórendszerre és a gazdaság egészére is kihat.
 
forrás: agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

Geotermikus energia segíti a távfűtést Mosonmagyaróváron

2023. március 27. 12:57
Az élhető környezet kialakítása és a megbízható energiaellátás alapvető fontosságú a magyar családok életminősége szempontjából – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője pénteken, Mosonmagyaróváron az EU-Fire Csoport geotermikus fűtőművének átadásán, ami a településen távfűtést segíti majd.
A tárcavezető leszögezte, jelenlegi kihívásaink, a szomszédunkban kialakult háborús helyzet, valamint az elhibázott brüsszeli szankciók és az ezek következtében magas energiaárak arra ösztönöznek bennünket, hogy minél hamarabb alakítsuk ki a rendelkezésünkre álló, önálló energiaforrásainkat. A magyar kormány úgy döntött, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a hazai geotermikus energia térnyerését, amely az évtized végére akár évi 1-1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltásával tudja csökkenteni az ország kiszolgáltatottságát.

Együttműködés a hidrogénközlekedés ösztönzése érdekében

2023. június 23. 13:27
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség (MHtSZ) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) a hidrogénközlekedés ösztönzése érdekében – közölték az együttműködő szervezetek az MTI-vel.