Ha pályáznál mezőgazdasági üzemek fejlesztésére, akkor erről tudnod kell
2024. március 01. 15:51
Így kell kiszámítani, az árbevétel mekkora hányadát adja a mezőgazdasági tevékenység.
Megjelent a KAP Nemzeti Irányító Hatóság 6/2024. számú közleménye a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámításáról, amely a KAP Stratégiai Terv vonatkozó pályázati felhívásai esetében a mezőgazdasági tevékenységből származó árbevétel számítási módszertana.
A Magyarország Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének alapján meghirdetésre kerülő, a mezőgazdasági üzemek fejlesztését célzó pályázati felhívások keretében azok a mezőgazdasági termelők lehetnek jogosultak támogatása, akik igazolják, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételüknek legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származott – áll a közleményben.
A jogosultsági feltételnek való megfelelés a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel nettó árbevételhez viszonyított arányával igazolható – emelik ki.
A Nemzeti Irányító Hatóság arra is felhívja a kedvezményezettek figyelmét, hogy az új támogatási ciklusban az eladásra vásárolt mezőgazdasági áruk nettó árbevétele is figyelembe vételre kerül a mezőgazdasági árbevétel számításánál.
A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámításához alkalmazható képlet és a hozzá tartozó magyarázat itt található.
További információk itt olvashatók.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Támogatás igényelhető a tenyésznyúl tenyésztésbe állításához
2023. február 03. 13:40
A támogatás mértéke tenyésznyulanként 2000 forint.
Megjelentek a Kincstár honlapján a de minimis támogatáshoz kapcsolódó nyomtatványok, melyeket postai úton kell beadni. Támogatást a támogatási időszakban tenyésztésbe állított tenyésznyulak után, a tenyésztésbe állítást követő első támogatási kérelem benyújtási időszakban egy alkalommal lehet igénybe venni. A kérelmeket az alábbi időszakokban lehet benyújtani:
Tavasszal indul a pályázati hullám
2024. február 26. 15:51
Az idén megjelenő első vidékfejlesztési pályázati felhívások tervezetei már megismerhetőek és véleményezhetőek az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán. Ezeket érdemes figyelemmel kísérni, hogy minél jobb pályázatokat nyújthassanak be a gazdálkodók - adott tájékoztatást Feldman Zsolt a Növénydoktor Kft. által szervezett I. Gazda Információs Napon, Gödöllőn.

