Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata
2024. április 19. 14:32
Brüsszel hatalmas károkat okoz a háborúpárti politikájával az európai agráriumnak, a gazdáknak és még intenzív támadásokat folytat az állattenyésztés ellen is, hitelteleníti a gazdálkodókat és megtéveszti a fogyasztókat.
Miközben a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú támogatási jogcím áll rendelkezésre - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Állattenyésztő Szövetség tisztújító közgyűlésén, pénteken (2024.04.19.), Gödöllőn.
A tárcavezető azt mondta, az Agrárminisztérium stratégiai partnerként tekint az állattenyésztők és állattartók ágazatára. A feladat pedig ebben az ágazatban is megerősíteni a termelési együttműködéseket ahhoz, hogy eredményes érdekérvényesítés és eredményes piac jöhessen létre. Hozzátette, a fő irány tehát a versenyképesség és a hozzáadott érték növelése. Így fejleszthető a pályázatokkal a feldolgozóipar és az élelmiszeripar.

Nagy István hangsúlyozta, a magyar kormány a közelmúltban döntött arról, hogy felgyorsítja a 2023. évi egységes kérelmekben igényelt terület- és állatalapú támogatások kifizetését és lezárja azt május 31-ig. Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot. Ezzel megindult az Agro-ökológiai Program, és jelentősebb összeggel folytatódik a már régóta futó agrár-környezetgazdálkodási program kifizetése is – fejtette ki a tárcavezető.
Kiemelte továbbá, a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú támogatási jogcím áll rendelkezésre. A Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően csaknem 3.700 állattartó nyert el kisebb-nagyobb forrásokat telepe fejlesztésére, ami 532 milliárd forint odaítélt támogatást jelent. Ez a fejlesztési csomag a rendszerváltozás utáni Magyarország legnagyobb állattartás technológiai fejlesztésére irányuló programja – tette hozzá Nagy István.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Présbe kerültek a borászatok – árcsökkentésre próbálják rávenni őket a kiskereskedelmi láncok
2023. június 05. 13:02
Pedig az áremelésnek lenne itt az ideje.
Nagy a nyomás a kiskereskedelmi láncok részéről a borpiacon. A bor- és szőlőtermelők számára most nemhogy az ármérséklés, de az áremelés elmaradása is végzetes lehet.
A borászok eleve nem emeltek olyan mértékben átadási árat, mint a tejfeldolgozók
Bréking: 7,5 milliárd eurónyi magyar EU-pénz felfüggesztését javasolja az Európai Bizottság!
2022. november 23. 18:41
Elégedetlen a magyar kormány által szombaton átküldött végső teljesítési listával az Európai Bizottság a jogállamisági eljárásban, ezért azt fogja javasolni a tagállamokat tömörítő Tanácsnak a jövő szerdai ülésen, hogy 7,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrást függesszenek fel Magyarország felé – értesült a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) megbízható bizottsági forrásokból. A lap úgy tudja, hogy erről és az eljárási lépésekről tegnap Ursula von der Leyen bizottsági elnök már tájékoztatta is az Európai Parlament frakcióvezetőit, és a Bizottság a megállapítását többek között arra is alapozta, hogy elégedetlenek az Integritás Hatóság egyik alelnökével, Holbusz Tímeával is.

