Ideje a zöldgazdaságra koncentrálni

2016. október 21. 09:09
A zöldgazdaság megvalósítására kell fordítani mindazt a tudást és tapasztalatot, ami a mezőgazdaság hosszútávon fenntartható működtetése kapcsán eddig felhalmozódott.

Földművelésügyi Minisztérium (FM) közleményében ismertette, hogy a földművelésügyi miniszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) környezetvédelmi igazgatójával, Simon Uptonnal és a vizsgálati folyamat koordinátorával Eugene Mazurt-tal tárgyalt.

 

 
 
 

 

Fazekas Sándor az egyeztetésen hangsúlyozta: megfelelő környezetpolitikával javítható a környezet állapota, az emberek egészsége, növelhető a gazdasági teljesítmény, segíthető a technológiai innováció és új munkahelyek is teremthetők. Kiemelte: a gazdaság "zöldítése", fenntarthatóbbá tétele elengedhetetlen a természeti tőke megőrzéséhez, hiszen a vízkészletek és a művelhető termőföldek végesek.

mezőgazdaság

Szükséges a mezőgazdaság zöldítése – fotó: Shutterstock

Az egyeztetést követően Magyarország OECD csatlakozásának 20. évfordulóján, a Földművelésügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett konferencián, a környezetpolitikai tervezésről, a jogszabályi környezetről és a környezetvédelmi intézményrendszerről egyeztettek a szakértők.

Magyarországot az OECD környezetpolitikai teljesítményvizsgálatában kétszer (1999-2000-ben, majd 2007-2008-ban) már értékelték, a harmadik vizsgálat idén év végén indul és 2017-ben zárul, két kiemelt területet (a biodiverzitást és a fenntartható hulladék és anyaggazdálkodást) elemezve. Az eredményeket bemutató kiadvány 2018 nyarán jelenhet meg. A hazai döntéshozók munkáját is segítő dokumentumban az OECD jelzi majd, hogy hol lát lehetőséget további fejlődésre.

A legfejlettebb gazdasággal rendelkező országokat tömörítő OECD fő feladata, hogy a tagországok kormányait szakpolitikáik kidolgozásában segítse. Az OECD Környezetvédelmi Igazgatósága 1990-ben kezdte környezetpolitikai teljesítményvizsgálatait, amiben az országokat azonos módszertan mentén, szakértők értékelik.

agroinform.com

Kapcsolódó cikkek

A Nébih a kötelező tápértékjelölés fontosságára hívta fel a figyelmet

2016. augusztus 18. 07:51
Megszűnt a diabetikus jelölés Az egészségtudatos táplálkozás egyre jobban terjed a világon és Magyarországon is, egyre többen számolják az élelmiszerek energiatartalmát, ezért fontos a kötelező tápértékjelölés december közepi bevezetése - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.
 

Megválasztották az év balatoni kávéját és koktélját

2018. május 09. 07:33
Szombaton harmadik alkalommal rendezték meg a Balatoni Barista és Koktél Bajnokságot Gyenesdiáson, ahol idén is megválasztották az év balatoni kávéját és koktélját is, tudósít a zaol.hu.