Magyar felfedezés: csontpótló szer készül a tojáshéjból
2023. szeptember 01. 12:09
Az eljárást Koreában már szabadalmaztatták.
„Az egész falu azzal szórakozott, hogy tojáshéjat gyűjtött nekünk” – mondta Balázsi Katalin kutatónő a Deutsche Welle videójában, aki azzal került a kutatók élvonalába, hogy tojáshéjból csinál csontpótlót, illetve alkalmazza azt – írja a Telex.
Balázsi Katalin és férje a tojáshéjat használják fel költséghatékonyan: „Olyan nyomelemeket tartalmaz, mint a magnézium és a stroncium, ami háromszor gyorsabban csontosodik, mint egy vegyi úton előállított csontpótló” – mondta. A kutatók gyakorlatilag a kinyerésre és a visszapótlásra találtak ki technológiát.
„A bírálati bizottság közölte velem, hogy egy fiúnak fogják odaadni az állami ösztöndíjat, mert úgy is hamarosan szülni fogok, és inkább olyannak adják aki be is fejezi. Ez a mondat egy olyan impulzust adott, hogy akkor is megmutatom” – mesélte egyetemi éveiről a kutatónő.
Felfedezésüket Koreában már szabadalmaztatták, Európában éppen kísérleteznek vele, de olyan magyar orvoscsapatot eddig még nem találtak, amelyik együttműködne velük.
Az alábbi videóból kiderül, hogy hogyan lesz a tojáshéjból csontpótló.
Balázsi Katalin szeretné elérni, hogy minél több nő váljon kutatóvá műszaki területen, véleménye szerint már az is segítene, ha a gyermekvállalással töltött éveket a pályázatokon nem tekintenék üresjáratnak.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Meglepő összehasonlítás a magyar boltokban kapható tésztákról
2023. január 24. 13:50
Elképesztően megdrágultak a tésztafélék Magyarországon, míg az EU-s átlag az áremelkedést tekintve 22 százalék, addig hazánkban 70 százalékra tehető. Sok kérdést felvethet az is, hogy miközben Magyarországon az egy kilós Barilla tészta több mint 2000 forint, addig Olaszországban és Franciaországban 600-800 forintba kerül, ugyanakkor ezt a több mint két-háromszoros árkülönbséget nehéz megindokolni.
Nehezen alszol el? Három segítségünk is van számodra!
2024. április 12. 18:05
A dió, a levendula és a kamilla is könnyebbé teheti az elalvást. Adj nekik esélyt, és ne a bárányokat számold!

