Magyarország erdői jelentik természeti értékeink legjavát

2016. november 03. 08:42
Az egészséges életmód elengedhetetlen eleme a természetben eltöltött idő. A Földművelésügyi Minisztérium kezelésében lévő állami erdőgazdaságok ezért is törekednek arra, hogy minél többen magukénak érezzék a páratlan szépségű magyar erdőket és minél gyakrabban használják, élvezzék az erdők, a természet nyújtotta lehetőségeket - fogalmazott Fazekas Sándor miniszter a tihanyi Őrtorony kilátó ünnepélyes átadásán.

A Bakonyerdő Zrt. Tihany Község Önkormányzatával együtt építtette meg a tihanyi Apáti-hegyen a kilátót, amely organikus anyagokból, az egykor ott található római őrtornyokat idéző formában készült el. A kilátó magassága 16,5 m, ahonnan pazar kilátás nyílik a környékre, építési költsége 40 millió forint volt, melyből 15 millió forintot a minisztérium biztosított – emelte ki a miniszter.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a leglátogatottabb hazai turisztikai célpontok közé tartoznak az állami erdők, ezért is fordítottak az állami erdőgazdaságok az elmúlt két évben mintegy 7,3 milliárd forintot közjóléti beruházásokra, valamint a meglévő létesítmények – kilátók, szálláshelyek, erdei iskolák, erdei kiránduló- és pihenőhelyek megújítására és bővítésére.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Az állami erdészeti társaságok egyre jelentősebb társadalmi szerepvállalása a Földművelésügyi Minisztérium törekvése is, azaz, hogy az erdő gazdasági- és védelmi funkcióját megőrizve a legszélesebb társadalmi igényeket a lehető legmagasabb színvonalon elégítse ki.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Tehetséges borásziskolások számára hirdetett versenyt az agrártárca

2017. október 31. 08:39
A Nemzeti Borkiválóság Program Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével borversenyt hirdet a tárca által fenntartott borászati szakközépiskolák és szakiskolák tanulói részére. A verseny fő célja a középfokú szőlész-borász szakképzés eredményeinek megismertetése a nagyközönséggel, valamint a szakközépiskolák oktató-nevelő munkájára történő figyelemfelhívás.

Tudatos gazdálkodás és szabályozás kell a borágazatban

2016. augusztus 05. 08:26
A magyarországi borágazatnak tudatos gazdálkodásra és tudatos szabályozásra van szüksége, ez lehet a hosszú távú siker biztosítéka - közölte a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Keszthelyen.