Megújult és új funkcióval bővült a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély lovardaépülete
2023. december 13. 18:30
A felújított lovardaépületben többek között a család történetét bemutató kiállítás kapott helyet.
November 20-án adták át ünnepi keretek között a fehérvárcsurgói kastély megújult lovardaépületét.
Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára a szalagátvágás előtt elmondta, hogy a Lázár János miniszter által kezdeményezett beruházáshoz három év munkája mellett 1,9 milliárd forintnyi uniós és nemzeti forrás biztosítására volt szükség.

Ágh Péter hangsúlyozta, hogy Károlyi György a kastély utolsó tulajdonosának leszármazottjaként negyedszázada jó gazdaként egy vagyonkezelő részvénytársaságot irányít, miközben az épületegyüttes tulajdonosa a magyar állam. Az üzemeltetés és a felújítás mögött az állam és a magántőke példás együttműködése áll, ez a működési modell megelőzte korát – zárta köszöntőjét az államtitkár.
Károlyi György elmondta, hogy a Nemzeti Kastély és Várprogram keretében a Károlyi József Alapítvány másfél milliárd forintos uniós támogatás és hazai források felhasználásával a turisztikai vonzerő növelése érdekében végzett fejlesztéseket.
Megvalósult a nagyistálló épületének műemléki felújítása, benne egy új látogatóközpont kialakítása és a Károlyi család életét bemutató kiállítás létrehozása, valamint a kastélyban található történeti termeket műtárgyakkal és korhű bútorokkal rendezték be. A felújítást az alapítvány konzorciumban valósította meg a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft-vel.
Beszámolt arról is, hogy idén befejeződött a jogi értelemben vett birtokegyesítés. Az alapítvány az évi 30 ezer látogatót fogadó ingatlanegyüttes minden helyrajzi számára használati jogot kapott, tekintettel arra, hogy közfeladatot lát el, beleértve a 22 hektáros arborétumot is.
A kastély építtetője, Károlyi György a reformkor egyik legfontosabb szereplője volt. Az 1838-as pesti árvíz idején evezősökkel csatlakozott Wesselényihez, az árvízi hajóshoz, és körülbelül kétszáz ember lelt menedékre a Károlyi-palotában.

Károlyi György dédunokája, István volt a fehérvárcsurgói uradalom utolsó birtokosa. István a kultúra területén alkotott maradandót, hiszen húszévesen színházat alapított: 1940. november 29-én nyílt meg a Madách Színház Pünkösdi Andor vezetésével.
A II. világháború után a kastély az állam tulajdonába került. 1946-ban üdülőhelyként, utána pedig nevelőotthonként működött egészen 1979-ig. Végül az addig Párizsban élő Károlyi György 1984-ben létrehozta a Károlyi József Alapítványt, melynek fő célja volt a kastély felújítása.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Hétvégi programok a Budatétényi Rózsakertben
2023. június 07. 13:56
Június 9-én, pénteken a Budatétényi Rózsakertben barangolhatunk szakértő idegenvezetéssel, egyúttal a gyerekeket (is) várják egy kis kertészkedésre, a becserepezett növények elvihetők. Délután ugyanott zöldtető-építési bemutatót tartanak. Június 10-én, szombaton a Füvészkertben a középkori konyha növényeit „tálalják”, vasárnap pedig két klasszikus füvészkerti sétára is várják a kertbarátokat.
A ma a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez (MATE) tartozó Budatétényi Rózsakert a hatvanas évek közepén létesült, régóta kedvelt kertbarát program a rózsavirágzás idején ellátogatni a főváros 22. kerületébe. Ezen a nyáron többször is lesz még rá alkalom, legközelebb június 9-én, pénteken.
Két órára csökkenti a vasút a menetidőt Budapest és Bécs között
2024. szeptember 25. 12:43
Legalábbis erre fog törekedni az osztrák és a magyar vasúttársaság egy új együttműködési megállapodás értelmében.

