Modern turistaház történelmi helyszínen

2023. július 19. 13:06
Récényi út, vasfüggöny, Nyíres, Muck – ezek alapján már kaphatunk útbaigazítást Sopronban, de a navigációnk is tudja, hogy hol keressük a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. legújabb turistaházát.
A Lővér Uszodától öt kilométerrel délnyugatra, a Récényi út végén sorompó állja a gépkocsiforgalom útját; onnan száz méteren belül elérjük az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont bejáratát, a mellette vezető aszfaltúton pedig az egykori határőr-üdülőt ölelő Nyíres-erdőbe érünk.
Modern turistaház történelmi helyszínen
Ott, a soproni erdő szívében tölgyek és fenyők vigyázzák a Muck turistaházat.
 
A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. legújabb ökoturisztikai beruházása az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programja keretében valósult meg, és idén április közepétől birtokba vehető.
 
Az új, 40 férőhelyes Muck turistaház mind a nyolc szobájához saját fürdőszoba tartozik. A melegítőkonyhán kívül a multimédiás lehetőségekkel is felszerelt belső közösségi tér pedig csapatépítő tréningek, konferenciák, csoportos foglalkozások, családi rendezvények és évfolyam-találkozók megtartására is lehetőséget ad.
A turistaházat parkosított zártkert veszi körül, a közeli parkolóban pedig személygépkocsik és buszok is elférnek. A szálláshoz vezető út időjárástól függetlenül egész évben jól járható.
A Muck turistaháztól alig háromszáz méterre működik az erdei környezet értékeit bemutató látogatóközpont és vadaspark, az Erdő Háza. A Soproni Parkerdő tanösvényei, kilátói és a helyi látványosságok bejárása mellett érdemes élni a TAEG Zrt. erdészeti erdei iskolája által kínált programokkal is.
 
Bővebb tájékoztatás, ajánlatkérés:
 
TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., 9400 Sopron, Honvéd út 1., web: https://taegrt.hu
e-mail: titkarsag@taegrt.hu, tel.: +36 99 506 810, GPS-koordináták: 47.650856, 16.522723
 
Forrás: A Mi Erdőnk

Kapcsolódó cikkek

Volt szemét bőven a tűzijáték után

2023. augusztus 22. 17:15
A fővárosi tűzijáték után a BKM közel 100 dolgozója kézzel és 15 gépjárművel takarította fel a budai és pesti alsó rakpartot, a dunai hidakat és az ünnepségnek helyszínt adó fővárosi területeket, összegyűjtötték és elszállították a programok alatt a közterületeken képződött többlethulladékot - áll a Fővárosi Önkormányzat közleményében.

Brutálisan emelkedtek a közlekedési bírságok

2024. augusztus 05. 18:02
Augusztus elsejével léptek hatályba azok a rendeletek, melyek értelmében jelentősen nőttek a közlekedési bírságok.
A kormány módosította az egyes közlekedési szabálysértések miatt alkalmazandó szabálysértési pénzbírság, illetve a helyszíni bírság kötelező mértékéről, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénnyel összefüggő rendeletét. A módosítás a Magyar Közlöny 74. számában jelent meg.