Szinte mindannyian durván szennyezett levegőt lélegzünk be
2023. október 12. 19:20
A levegő szennyezettsége Magyarországon is kétszerese a WHO által közzétett iránymutatásnak.
Közel 30 millió európai él olyan területeken, ahol a részecskekoncentráció legalább a négyszerese a megengedettnek – írja a sokszinuvidek.24.hu a Guardian vizsgálatára hivatkozva, mely szerint az európai lakosság 98%-a rendkívül káros szennyezett levegőt lélegzik be, ugyanis a 2,5 mikrométernél kisebb méretű szálló por (PM2.5) koncentrációja meghaladja a WHO által előírt határértéket, és ez évente 400 000 haláleset okozója.
A PM2.5 részecskék bejutnak a tüdőbe, sőt egy részük a véráramba is, érintve az összes belső szervet és az idegrendszert is. A szennyezőanyag-szemcsék elsősorban a közlekedési eszközökből és a szilárd tüzelőanyagot használó háztartási tüzelőberendezésekből kerülnek a légkörbe. Ezért például a tűzifát használó háztartásokban nagyon fontos a környezetbarát fűtési mód alkalmazása, hogy minél kevesebb szennyező anyag jusson a levegőbe.

A legsúlyosabban érintett ország Európában Észak-Macedónia. A kutatók azt is megfigyelték, hogy Kelet-Európában sokkal rosszabb a helyzet, mint Nyugat-Európában, kivéve Olaszország egyes területeit.
Európa lakosságának tehát csupán 2%-a él a határon belüli értékkel rendelkező területeken, 7 kelet-európai országban pedig (Szerbia, Románia, Albánia, Észak-Macedónia, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) a levegő szennyezettsége kétszerese a WHO által közzétett iránymutatásnak.

Körülbelül 30 millió európai olyan területeken él, ahol a részecskekoncentráció legalább a négyszerese a megengedettnek.
Sürgős cselekvésre van tehát szükség, hiszen a légszennyezettség számos egészségügyi probléma okozója, úgymint szív- és tüdőbetegség, rák, cukorbetegség, depresszió, mentális betegségek, kognitív károsodás és alacsony születési súly.

Európa egyre több városa próbál minél hatékonyabb intézkedésekkel gátat szabni a légszennyezésnek, például ultraalacsony károsanyag-kibocsátású zónák bevezetésével, forgalomcsökkentési programokkal, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedés ösztönzésével.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
A NEMZETI PARKOK A KÖRNYEZETI SZEMLÉLETET IS FORMÁLJÁK
2023. május 26. 13:34
A nemzeti parkok nemcsak megismertetik és védik a természetet, hanem a környezeti nevelés és a szemléletformálás is a feladataik közé tartozik. Mindez egyre hatékonyabban működhet, hiszen a nemzeti parkok ismertsége az elmúlt években mintegy húsz százalékkal nőtt - hangsúlyozta az agrárminiszter ma Balatonfüreden.
Szijjártó: aláírásra került a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítása
2023. augusztus 31. 14:51
Aláírásra került a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítása, ami lezárja a projekt előkészítési szakaszát, és ezzel második fázisként megindulhat a valódi fizikai építkezés is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint aug. 18.-án, pénteken Budapesten.

