Szűkítené a kormány a 13. havi nyugdíjban részesülők körét

2024. november 13. 20:20
A jövő év központi költségvetésének megalapozásáról szóló salátatörvényben a nyugdíjtörvényt módosító rendelkezések is szerepelnek – írja hírlevelében Farkas András, amelyet a 24.hu szemlézett. Ezek alapján január 1-jétől módosulnak a 13. havi nyugdíjra vonatkozó rendelkezések: az lesz rá jogosult, aki a megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév februárjára társadalombiztosítási nyugellátásban részesül.
Szűkítené a kormány a 13. havi nyugdíjban részesülők körét
A tizenharmadik havi nyugdíj összege megegyezik a február hónapra a jogosultat megillető, a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára is folyósított, tizenharmadik havi nyugdíjra jogosító társadalombiztosítási nyugellátások összegével. A tizenharmadik havi nyugdíjat a nyugdíjfolyósító szerv a tárgyév februárjában, hivatalból, külön határozat meghozatala nélkül folyósítja.
 
Farkas szerint a módosító javaslat nem azt jelenti, hogy a 13. havi nyugdíjra való jogosultságnak már nem feltétele az, hogy az előző év legalább egy napján az érintett már nyugdíjas legyen, hanem csak annyi változott, hogy az érintettnek februárban is nyugdíjasnak kell lennie. Ennek indoka az, hogy 2025. január 1-jétől a 13. havi nyugdíjat mindig az adott év februárjában fizetik.
 
A szakértő szerint viszont azok a nyugdíjasok, akik a tárgyév januárjában meghaltak és így csak január 31-ig jár részükre a nyugdíj, már nem szereznek jogosultságot a tárgyévi 13. havi nyugdíjra, így a velük együtt élő hozzátartozójuk vagy (ilyen hozzátartozó hiányában) az örökösük sem kérheti a 13. havi nyugdíj kifizetését.
 
A jelenleg hatályos szabályozás szerint a januárban elhunyt nyugdíjassal közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér ebben a sorrendben, kérelemre felvehette a januárban elhunyt nyugdíjas tárgyévi 13. havi nyugdíját a halál napjától számított egy éven belül. 2025-től már csak a tárgyév februárjában elhunyt nyugdíjasok hozzátartozói vagy örökösei kérhetik a 13. havi nyugdíj kifizetését, ha az még nem történt meg. A 13. havi nyugdíjat ezentúl is februárban fogják kifizetni.
 
forrás: portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

Itt a digitális megújulás lehetősége a vállalkozások számára!

2024. december 11. 13:36
December 5-től pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások az európai uniós forrásból megvalósuló DIMOP Plusz hitelprogram két új pályázatára, amelyek nullaszázalékos fix kamat mellett támogatják a hazai vállalkozások digitális megújulását. A kölcsön felhasználható többek között honlapkészítésre, webáruház indítására, notebook beszerzésre, de akár CRM- és vállalatirányítási rendszerek vagy AI-technológiák bevezetésére is.

Rengeteg magyar tévhitben él az öröklés kapcsán: nem a végrendelet az egyetlen mód

2023. február 15. 12:38
Több módja is van annak, hogy jelentősebb vagyont hagyjon valaki egy általa kijelölt kedvezményezettre közvetlenül, nem csak a végrendelkezés. Ilyen módon az elhunyt megtakarításai nem is képezik a hagyaték részét, akár adó- és illetékmentes módon szállhatnak át az örökösre. A Pénzcentrum összegyűjtötte, milyen esetben lehetséges így örökölni, illetve örökül hagyni vagyont, melyben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szakértői segítettek.