Töretlen az állami természetvédelem fejlődése

2023. november 21. 17:06
Nemzeti örökségünk, a védett természeti értékek megőrzésének jelentőségét mutatja, hogy az első hivatásos természetvédelmi őr,Gulyás József 100 éve állt szolgálatba, az állami természetvédelem fejlődése pedig azóta is töretlen – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a „Folyóparti élővilág egykor és napjainkban” című Interreg projekt záróeseményén.
 
Töretlen az állami természetvédelem fejlődése
Az államtitkár beszédében emlékeztetett, hogy idén 50 éves az első hazai nemzeti park, illetve tavaly ünnepelte 45. születésnapját a hazánkban harmadikként alapított Bükki Nemzeti Park. A nemzeti park Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére kiterjedve látja el természetvédelmi feladatait, valamint 9 tájvédelmi körzet és 14 országos jelentőségű természetvédelmi terület tartozik a felügyelete alá. Itt található a Hollókői Tájvédelmi Körzet, amely Kulturális Világörökség helyszín, illetve az Európa Diplomás terület címmel kitüntetett Ipolytarnóci Ősmaradványok. Ezen felül Csillagoségbolt-park címet elnyert a nemzeti park területe és a világ első határon átnyúló geoparkja, a Novohrad-Nógrád Geopark is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén található. A jelenleg záruló, határon átnyúló, 383 millió forint összértékű projekt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet érintette, amelyből a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 180 millió forintot használt fel – fogalmazott Rácz András.
Töretlen az állami természetvédelem fejlődése
Az államtitkár kiemelte, a hazai nemzeti parkok fenntartásában álló mintegy 370 ökoturisztikai létesítmény negyede a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság élménytárát gazdagítja. A nemzeti park alapításakor, 1977-ben 15 munkatárssal rendelkezett, ma viszont már mintegy 160-an dolgoznak itt a természeti értékek védelméért. A létesítmények folyamatos fejlesztése iránti igény nem alaptalan, hiszen az éves regisztrált látogatószám az elmúlt 13 évben megduplázódott, 200 ezerre nőtt. Az ökoturisztikai kínálatot tovább bővíti a közelmúltban átadott Harkályház Mátrafüreden, a Bükki Csillagda, valamint a hamarosan megnyíló Szeleta Park Miskolcon – fűzte hozzá az államtitkár.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

12 ezer tanár nem töltötte fel a kötelező portfólióját, az állásuk lehet a tét

2023. március 02. 11:50
A portál emlékeztet, novemberig mindenkinek meg kell írnia és fel kell töltenie a portfólióját. Sok helyen viszont több tanári összefogásban is dacolnak a kötelező portfólió írás ellen. Az Oktatási Hivatal pedig most azt is elárulta a lapnak, hogy a pedagógus előmeneteli rendszer 2013-as bevezetésétől kezdve a Pedagógus I. fokozatba besorolt pedagógusok közül 12 ezer pedagógusnak kell Pedagógus II. minősítési eljárásban részt vennie. Ez azt jelenti, hogy 12 ezren nem vettek még részt a kötelező minősítési eljárásban, aminek első eleme a tanárok részéről a portfólió megírása és feltöltése.
 

Rákkeltő anyagok kerültek a Salgó-patakba

2024. április 22. 15:47
A Greenpeace szerint a mérgezés veszélyezteti az emberi egészséget és az élővilágot is.