Új mintaprogram indul a munkaerőpiac bővülése érdekében

2018. augusztus 27. 08:15
Átalakulnak a következő időszakban a foglalkoztatási osztályok, a korábbi munkaügyi kirendeltségek annak érdekében, hogy a közfoglalkoztatottakat, álláskeresőket, valamint a dolgozni vágyó inaktívakat hatékonyabban lehessen integrálni a munkaerőpiacra - írta a Magyar Idők pénteki számában.
 

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a lapnak elmondta, hogy a nemzetközi gyakorlatok figyelembevételével kialakított új rendszert elsőként Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vezetik be, majd a finomhangolást követően az egész országra kiterjesztik. A foglalkoztatási osztályok átalakításának első lépése egy mintaprogram kialakítása, amely az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA), valamint közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott külső szakmai partner bevonásával valósul meg. A mintaprogram jövő héten indul.

Az államtitkár elmondta, akkor sikeres a rendszer, ha az országos kiterjesztést követően legalább 50 ezer fővel bővül az elsődleges munkaerőpiacon jelen lévők száma a makrogazdasági alappályához képest. Az új országos rendszerben kiemelt hangsúlyt kapna a munkáltatók igényeinek felmérése, a járási és megyei hivatalok és a vállalkozások közötti hatékony kapcsolattartás kialakítása. Szintén nélkülözhetetlen a potenciális munkavállalók képességeinek felmérése, készségfejlesztése, akár az önéletrajz megírásának elősegítése vagy az állás kiválasztásában a segítségnyújtás.

A megújult működéshez az osztályokon dolgozók munkamódszerének átalakítására is szükség van, felértékelődik az ügyintézők szerepe. Az egységes rendszer fontos eleme a felnőttképzés hatékonyságának növelése, amelyet rövid időtartamú, gyakorlati vállalati oktatás kialakításával lehetne segíteni, figyelembe véve a nemzetközi jó gyakorlatokat.

Bodó Sándor, az M1 aktuális csatorna esti műsorában, szerdán azt mondta, a legutóbbi elemzések szerint egy hónap alatt több mint ötezer ember került át a közfoglalkoztatásból a versenyszférába, főként az építőiparba és a mezőgazdaságba. Hozzátette, a munkaerőhiány orvoslására további munkaerő-tartalékot jelenthetnek a határ menti területek magyar közösségei is. Bodó Sándor kiemelte: a mostani munkaerőhiány miatt az a helyzet állt elő az ősszel kezdődő bértárgyalások előtt, hogy a munkavállalók és a munkáltatók is jelezték, szükséges a bérek további emelése.


nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Jobban járnak mostantól a termelői csoportok

2016. június 14. 09:01
A pályázók forráshoz jutását segítik azon 2016. június 10-én megjelent módosítások, amelyek a termelői csoportokra és a termelői szervezetekre vonatkozó jogosultsági feltételeket érintik.

A korkedvezményes nyugdíjrendszer után Egészség vagy korai nyugdíjazás

2018. március 09. 08:58
A probléma
A korkedvezményes nyugdíjrendszer megszüntetésére úgy került sor, hogy a jogalkotó elmulasztotta kezelni azoknak a munkavállalóknak a problémáját, akik önhibájukon kívül már nem tudtak további jogszerző időt szerezni. Ennek következményeként előfordulhat, hogy az adott munkavállalónak már csak néhány napja hiányzik ahhoz, hogy plusz egy év korkedvezményt kapjon. Ennél is nagyobb problémát jelent, hogy a régi rendszer úgy szűnt meg, hogy semmi nem lépett a helyébe, így támogatás nélkül maradtak azok a munkavállalók, akik különösen megterhelő munkakörülmények között dolgoznak.