ÚJABB KÉTEZER MÉHÉSZ KAP TÁMOGATÁST A MÉH ÁLLATJÓLÉTI PROGRAMBAN
2023. június 12. 13:58
A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent „Méh állatjóléti támogatás” című pályázat újabb csaknem kétezer méhésznek nyújt segítséget mintegy 2,7 milliárd forint összeggel – közölte Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető emlékeztetett, hogy a méhek jólétét előtérbe helyező méhészeti tevékenység támogatásáért az Agrárminisztérium 2022. június 3-án hirdette meg felhívását. A pályázat kötelezettségvállalási időszaka 2022. július 1-től 2024. december 31-ig tart. A kiírás a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztését, a méh-egészségügyi problémák megelőzését célozza meg azáltal, hogy a méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség betartásával támogatást nyújt a méhek higiéniai és állatvédelmi feltételeinek biztosításához. A pályázati feltételek betartása esetén méhcsaládonként és évente 15 eurónak megfelelő forintösszeg a támogatás mértéke – emelte ki Nagy István.
A pályázat kapcsán a mostani nyertesekkel összesen immár mintegy 3300 kérelmet támogatnak, csaknem 4,5 milliárd forint összegben és folyamatosan halad a még hátralévő kérelmek feldolgozása – zárta sorait az agrárminiszter.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
A paradicsom idén is slágernövény
2024. április 05. 14:39
Furcsa folyamat figyelhető meg a zöldségfélék termesztésében: akik társasházban élnek, azok minden lehetőséget kihasználnának, hogy saját terméshez jussanak, míg akik nagy kerttel rendelkeznek, azok a dísznövényeket és a füvesítést szorgalmazzák a palánták helyett. Valóban megfigyelhető egy ilyen folyamat, miszerint a nagyobb városok erkélyein egyre divatosabb a paradicsomtermesztés, és folyamatosan átveszik a dísznövények és az egybefüggő zöld felületek a veteményeskertek helyét?
Folyamatos fejlesztés a Kisalföldinél: az év második felére már 25 Lely fejőrobottal dolgoznak
2023. május 15. 10:25
A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. 2023 nyarától a nagyszentjánosi tehenészetben is átáll a robotos fejésre.
A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. állattenyésztési ágazata, 2023 nyarától, a baloghtagi telepét követően, a nagyszentjánosi tehenészetében is átáll a robotos fejésre, ezzel így már összesen 25 Lely robotot működtetve.

