Ütemterv szerint halad az agrártámogatások kifizetése a gazdáknak
2024. február 15. 16:17
Rekordkifizetéssel zárta a tavalyi évet az ágazat, az agrártámogatások folyósítása az idén is ütemterv szerint halad – jelezte Juhász Anikó. Az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára ismertette, hogy a tavalyi egységes kérelmekhez kapcsolódóan több mint 33 ezer gazdálkodónak, összesen közel 42 milliárd forintot fizetett már ki a Magyar Államkincstár ebben az évben is.
Juhász Anikó az Agrárközösség – MATE roadshow keretében szervezett szakmai rendezvény gyöngyösi állomásán elmondta, hogy a Közös Agrárpolitika új feltételrendszere jelentős alkalmazkodást igényel mind a végrehajtásban közreműködő intézményrendszer, mind a gazdálkodók oldaláról. Ugyanakkor a kifizetések időarányos teljesítése és azok összege is tartja a szintet az előző évhez képest.
Kitért arra is, hogy a következő támogatási évben a gazdálkodási naplóban lévő, a kifizetéshez szükséges adatok elektronikus benyújtása új alapokra kerül az agrártámogatási rendszer idei tanulóévének tapasztalatai alapján. Az Agrárminisztérium honlapján, szerdán este közzétettek szerint március 14-ig adategyeztetéssel biztosított minden termelő számára, hogy eleget tegyen a kötelezettségének, amely támogatási jogosultsági feltétel a 2023. évi egységes kérelmek főbb jogcímeinél. Az adatok egyeztetetése a Nébih-en keresztül teljesíthető – tette hozzá.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Hamarosan minden gazdának használnia kell, készülj fel! Segítünk!
2023. október 20. 17:56
November 9-én a Magyar Államkincstár megbízásából szervez webináriumot az Agroinform. A mobilGAZDA használata lesz a fókuszban, melyben 2025-től kötelező lesz a fotóbeküldés.
A Magyar Államkincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokkal foglalkozó részlegének mobilGAZDA elnevezésű alkalmazása azért született meg, hogy a gazdálkodókat segítse a támogatásokkal összefüggő ügyintézési feladatok elvégzésében.
Változhat az EU tagországok hozzáállása az ukrán gabonaimporthoz
2023. október 25. 17:44
Az Ukrajnából származó ellenőrizetlen import egyértelműen hatással van az EU agrárpiacára.
Lengyelország és az ukrán illegális gabonaexport ellen tiltakozó más országok szeptemberben még hiába kerestek támogatást az ukrán gabona behozatali tilalmának meghosszabbításához.

