Vadászles és kutatószoba is helyet kap az év turistaházában

2023. október 05. 15:18
Az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. által építtetett Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK) kapta a legtöbb voksot az Aktív Magyarország közönségszavazásán, így ez lett az Év Turistaháza 2023-ban. Az Északerdő Zrt. már harmadik éve szerzi meg az első helyet.
 
Vadászles és kutatószoba is helyet kap az év turistaházában
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ 1005 voksot begyűjtve győzött, megelőzve a Mátrában lévő Szalajka-házat, illetve a Bükkben található Fátyol Vendégházat.
 
A két évvel ezelőtt átadott komplexum a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság területén, a Zempléni-hegység szívében található, kihasználatlan épületek újragondolásával jött létre. A cél egyrészt az volt, hogy új funkciót kapjon a terület, másrészt olyan attrakciót akart létrehozni az erdészeti társaság a Pálházi Állami Erdei Vasút Rostalló állomása környékén, amiért megéri Kőkaputól továbbutazni.
 
A RÖNK különlegessége, hogy az épületek egy hagyományos zempléni falu építészeti elemeit is megjelenítik.
Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK)
A szálláshely, valamint a kiállítási és foglalkoztató épület környezetét egyebek mellett kútház, harangláb és fogadókapu színesíti. A szálláshely 34 férőhelyes, ezért alkalmas osztálykirándulások vagy táborok helyszínének is. A komplexum része a kiállítási és foglalkoztató épület, amelynek kutatószobájában lehetőség van az élő és élettelen környezet vizsgálatára, a foglalkoztató teremben pedig akár kisebb létszámú konferenciát is meg lehet tartani. Az épület legérdekesebb része a kiállítótér, ahol a látogató virtuális sétát tehet az erdőben, felfedezheti annak élővilágát, vagy körülnézhet egy életnagyságú vadászlesből.A komplexumot átadása óta a Derneiné Babják Boglárka által vezetett Hanyi Istók Bt. üzemelteti.
Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ
"Nagyon örülünk az eredménynek, hiszen ez egyrészt hozzájárul a zempléni turisztikai lehetőségek népszerűsítéséhez, másrészt jó visszaigazolása az általunk végzett munkának. Arra különösen büszkék vagyunk, hogy már a harmadik tájegységben sikerült olyan turisztikai beruházást létrehoznunk, ami komoly elismerést ért el. 2021-ben az Aggteleki-karszton levő Szelcepuszta Turistaszálló lett az Év Turistaháza, 2022-ben a Bükkben levő Zsófia-kilátó lett az Év Kilátója, 2023-ban pedig a Zemplénben kialakított Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ kapott elismerést" – mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Szemétszedő túrák indulnak az erdők-mezők megtisztítására

2024. március 22. 17:26
Negyedik alkalommal hirdeti meg a „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akciót az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) és az Aktív Magyarország. A kampány március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indul, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig tart.

Drágulnak az autópálya-matricák 2023-ban

2023. január 02. 14:13
A 2023. január 1-jétől érvényes országos éves autópálya-matricáért személygépkocsik esetében 49.190,- forintot kell fizetni, mintegy 5 százalékkal többet az idei 46.850,- forintnál, a jövő évi éves megyei matricák ára pedig 5.720,- forint az idei 5.450,- forint után.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. oldalán közzétett díjtáblázat szerint jelentősebben nő a rövidebb időszakokra szóló jogosultságok ára. A személygépkocsik esetében (D1 díjkategória) a havi matrica ára 8.900,- forint lesz januártól az eddigi 5.210,- forint után, a tíz napig érvényes matrica pedig 5.500,- forintra drágul az idei 3.820,- forintról.