Vegyészek segítenek az ápolóknak
2019. szeptember 11. 08:01
Az egészségügyi szakdolgozók ma egy fillérrel sem keresnek többet, mint a júliustól életbe lépett állítólagos béremelés előtt – állítja a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke hozzájuk is eljuttatott bérpapírok alapján.
Székely Tamás közleményben ajánlotta fel saját jogászaik segítségét azoknak, akiket hátrányosan érint a kormány és a Cser Ágnes EDDSZ elnök, Éger István orvoskamarai vezető, valamint Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke által aláírt bérmegállapodás. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnökeként is dolgozó vezető kijelentette: nincs valós érdekvédelem az egészségügyben. A vegyészek segítsége nem példa nélküli az egészségügyben. Korábban az egri Markhot Ferenc Kórház majdnem 700 dolgozójának harcolták ki sikeresen az elmaradt cafetériapénzek kifizetését az érdekvédők által megfogalmazott egységes bírósági keresetekkel.
nepszava.hu
Kapcsolódó cikkek
Meglepő, milyen jó ételeket lehet készíteni a gyomokból
2016. augusztus 15. 07:50
Ha a gyomokról esik szó, általában a visszaszorításuk a téma. Több növényt azonban a konyhában is lehet hasznosítani.
Ahol kockadobás dönt a bónuszról
2019. december 10. 07:48
Milyen újszerű módszerekkel lehet a munkatársak közötti kommunikációt erősíteni és az elégedettséget javítani? A kompenzációs rendszerekről szóló Benefits 2020 konferencia egyik panelbeszélgetésében három céges jó gyakorlat került terítékre. Az egyik munkahelyen kockadobás dönt a bónuszról, a másiknál kártyajátékkal lehet egymást megviccelni illetve egy kis egyéni luxushoz jutni, a harmadiknál pedig telefonos segítség kérhető.

