Hírek
Kedvezőbb hulladékkezelési díjakkal segíti a kormány a szőlő-bor ágazatot
2023. július 17. 12:50
A kormány a borászok kérését figyelembe véve, a rendkívül kiélezett borpiaci versenyben való eredményes helytállásuk elősegítése érdekében csökkenti a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díjtétel mértékét, ami nem fog nagyobb anyagi terhet jelenteni az ágazat szereplői számára az eddig fizetett termékdíjnál - mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán szombaton.
Legendás rózsabemutató
2023. július 17. 12:41
Aranyat érő burgonya
2023. július 17. 12:38
Az elmúlt időszakban a magas burgonyaárak láttán sok kérdés fogalmazódott meg a termelők – és a fogyasztók - részéről. Évek óta Berzence a szakma egyik legfontosabb találkozási pontja, ahol a Solanum Kft. szervezésében az ágazatot foglalkoztató témákat veszik górcső alá. Így idén szó esett – a szokásos fajtabemutató mellett –, a piaci helyzetről, mint a növényvédelmi technológiai megoldásokról.
Berobbant a meggyszezon
2023. július 17. 12:37
Kiemelkedő a minősége a hazai meggynek, melynek termesztésében Magyarország továbbra is az Európai Unió egyik legmeghatározóbb szereplője – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi médiában közzétett videójában.
A tárcavezető azt mondta, Magyarország ezüstérmes meggytermelő az EU-ban, Lengyelország után a második helyen áll. A magyar gyümölcsnek nem csak a minősége különleges, hanem az íze is egyedülálló. A magyar fajták színe, íze, bogyómérete, mag-hús aránya és állaga felülmúlja a külföldi versenytársakat, így a feldolgozóipar mellett a frisspiacon is keresett – tette hozzá.
Galambtenyésztők Szakmai Napja - Hajdúböszörmény
2023. július 17. 12:31
NAK: káros lenne az uniós gazdákra az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás
2023. július 17. 12:25
Súlyos következményei lehetnek az Európai Unió mezőgazdaságára a Mercosur államokkal kötendő kereskedelmi egyezmény – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az uniós mezőgazdasági szervezeteket tömörítő COPA-COGECA. A 2019-ben létrejött elvi megállapodás ugyanis nem veszi figyelembe azokat a változásokat, amelyek az EU zöld megállapodásából, a Green Dealből, illetve a Farm to Fork (Termőföldtől az Asztalig) stratégiájából erednek. Az egyezmény tovább növelné az egyébként is egyenlőtlen versenyfeltételeket az uniós és a latin-amerikai áruk között.
V. DUNAMENTI HALFESZTIVÁL MOHÁCSON
2023. július 17. 12:23
Magyarország képzeletbeli térképén a hazai haltermelőknek és fogyasztóknak köszönhetően már rajta van a „Szilvásváradi pisztráng”, az „Akasztói szikiponty” vagy a „Balatoni hal", ahol a helyi értékre és minőségre építve megpróbálják védeni, megmutatni a halgazdálkodás és fogyasztás régi tradícióját. A Dunamenti Halfesztivál Mohácsot teszi fel erre a térképre –mondta beszédében Feldman Zsolt.
6 borrégió, 22 borvidék és 67 borászat a Debreceni Jazz- és Bornapokon
2023. július 14. 12:40
A Debreceni Bor- és Jazznapok Magyarország legrégebben létező jazzfesztiválja, melyet – a 2020-as év kivételével - 1972 óta minden évben megrendeztek. Idén augusztus 3. és 6. között várják az ország minden tájáról érkező borbarátokat és jazzkedvelőket a debreceni Nagyerdőbe, a Békás-tó partjára.
A rendezvényen hazánk mind a 6 borrégiója és 22 borvidéke bemutatkozik majd 67 borászaton keresztül - így többek között az egri, a mátrai, a kunsági, az etyeki, a csopaki, a szekszárdi, a badacsonyi, a tokaji, a villányi és a soproni pincészetek is górcső alá kerülhetnek.
Itthon is elmozdultak a terményárak
2023. július 14. 12:11
Úgy látszik, elérte a mélypontot a kukorica, a búza és a repce ára. Vajon megfordulhat az eddigi trend?
Bár június eleje óta a tőzsdei árakban jelentős áremelkedés következett be, itthon nem igazán látszódtak a jelei ennek, mert a hatalmas hazai készlet miatt a tőzsdei árak alakulása most időben kissé elcsúszva jelenik meg a hazai terménykereskedelemben.
Újabb terheket kapnak a nyakukba a gazdák?
2023. július 14. 12:08
Az EP elfogadta a természet helyreállításáról szóló jogszabályról kialakított álláspontját, 30 százalékkal csökkenhet az EU élelmiszer-termelése, drasztikus élelmiszerár-emelkedés jöhet.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a természet helyreállításáról szóló jogszabályról kialakított tárgyalási álláspontját, amelyben az EP-képviselők leszögezték: az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése elleni küzdelemhez elengedhetetlen az ökoszisztémák helyreállítása – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

