Hírek

Megszületett az alku a minimálbérről, véglegesítés alatt a megállapodás

2021. november 10. 08:56
Megszületett az alku a minimálbérről, véglegesítés alatt a megállapodás
Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án, Budapesten; a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-t.

LIGA-elnök az oltáskérdésről: nehezen feldolgozható élethelyzet

2021. november 10. 08:55
LIGA-elnök az oltáskérdésről: nehezen feldolgozható élethelyzet
Nehéz helyzetbe kerültek a munkáltatók a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételének lehetőségével, mivel egyszerre kell mérlegelniük gazdasági és foglalkozás-egészségügyi szempontokat – mondta 2021. november 4-én az InfoRádiónak a LIGA Szakszervezetek elnöke. Mészáros Melinda szerint továbbra is sok a szabályozatlan munkajogi kérdés, és a döntést nehezíti, hogy több szektorban is nagy a munkaerőhiány. 

Natura 2000 erdők támogatása

2021. november 10. 08:52
Natura 2000 erdők támogatása
Erdőgazdálkodók figyelmébe ajánljuk, hogy a palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint a benyújtási határidő meghosszabbítása mellett több fontos módosítás történt a VP4-12.2.1-16 kódszámú, „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” című felhívás dokumentációjában.

Az EMMI reagált a PDSZ hamis állításaira

2021. november 05. 07:59
Az EMMI reagált a PDSZ hamis állításaira
A Kormány képviselői az egyes sajtótermékekben megjelent hamis hírekkel ellentétben nem tettek ígéretet az állami intézményekben előírt, koronavírus elleni oltásról szóló rendelkezés visszavonásáról - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében.

Elszálltak az élelmiszerárak – nagyon régóta nem láttunk ekkora drágulást

2021. november 05. 07:49
Elszálltak az élelmiszerárak – nagyon régóta nem láttunk ekkora drágulást
Új magasságokban a világpiaci árbarométer: 2011 júliusa óta nem látott szintet regisztráltak az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szakértői.

Magyarország 2030-ra regionális agrárnagyhatalommá válhat

2021. november 05. 07:47
Magyarország 2030-ra regionális agrárnagyhatalommá válhat
Magyarország 2030-ra regionális agrárnagyhatalommá válhat - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Veszprémben, az agrárexport fejlesztési lehetőségeiről szóló sajtótájékoztatóján.

Átgondolja a kormány a kötelező oltás visszavonását

2021. november 04. 14:31
Átgondolja a kormány a kötelező oltás visszavonását
Az alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények után az állami egyetemek oktatói is 30 százalékos béremelésben részesülhetnek

200 ezer forintra nő a minimálbér januártól

2021. november 04. 14:29
200 ezer forintra nő a minimálbér januártól
Nettó 133 ezer forintot jelent

Újabb részletek: mit kapnak a cégek a 200 ezres minimálbérért?

2021. november 04. 14:07
Újabb részletek: mit kapnak a cégek a 200 ezres minimálbérért?
Már a bérmegállapodás szövegezése zajlik, és záros határidőn belül az aláírás is megtörténhet - lapunk megkeresésére a tárgyalásokon résztvevő ÁFEOSZ-Coop elnöke, Zs. Szőke Zoltán válaszolt.