Furcsa állami béremelés jöhet

2018. június 18. 10:48
Elektronikus utalványrendszer segítségével emelné a közszféra dolgozóinak bérét Domokos László. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az így juttatott pénzt csak meghatározott cégeknél költhetik el a dolgozók.

Domokos a Magyar Időknek adott interjúban fejtette ki, hogy a költségvetési szektorban dolgozók fizetésemelésük egy részét utalványként kaphatnák meg, amit csak egészségügyi szolgáltatásra, oktatásra-képzésre, egyéb szolgáltatásokra, megtakarításra költhetnék el, mégpedig meghatározott - főként állami és önkormányzati - cégeknél. Az ÁSZ elnöke szerint ez a megoldás "úgy tenné versenyképesebbé a különféle közszférabeli munkahelyeket, hogy közben segíthetne az állami, önkormányzati cégeken, a gazdaságon és az államkasszán is".

A közszféra dolgozói tehát az utalványban kapott bérüket az egészségükre, a képzésükre, a jövőjük biztosítására fordítanák. Ezzel voltaképpen kiadástól is mentesítenék az államkasszát: egy összeget ugyanis - adott esetben - nem kell kétszer kifizetni, mondja Domokos. AZ ÁSZ-elnök szerint egy ilyen megoldás erősítené a verseny és fehérítené a gazdaságot.

hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

A magyar erdők világa mutatkozik be a Szabadság téren

2018. szeptember 24. 08:13
A magyar erdők világát, értékeit és az erdészek természetmegőrző munkáját mutatják be az állami erdőgazdaságok az Erdővarázs Családi Napon a Szabadság téren péntektől vasárnapig.

Agrárhiányszakma: kevés a mezőgépész

2016. október 11. 07:57
Munkaerőgondok szabhatnak gátat a mezőgazdasági kibocsátás növekedésének, egyre kevesebben dolgoznak az ágazatban